|
|
Képviselet nélkül az építésügy (2004.07.08)
Annak ellenére, hogy van Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal,
a helyzet rosszabb, mint azelőtt: a közbeszerzéseken az adósságokkal
terhelt cégek túl olcsón vállalják el a kivitelezést, a PPP finanszírozási
technikával épülő projektek esetében elmaradt a részletek előzetes
tisztázása. Ezt állítja Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos
Szakszövetségének elnöke.
A magyar cégek hátrányban lesznek az uniós óriásokkal szemben,
szakmunkásaikat ugyanakkor elcsábíthatják a régi tagországok
Az utóbbi időben többször kritizálta az Országos Lakás- és Építésügyi
Hivatalt. A kritikában odáig ment, hogy ma rosszabb a helyzet, mint
a hivatal létrejötte előtt.
Az építőipar a negyedik legnagyobb ágazat, hivatalosan 250 ezer
embernek ad munkát. Egy ekkora iparágnak szüksége lenne arra, hogy
a kormányban megfelelő érdekérvényesítő képességgel rendelkezzen.
Amikor egy évvel ezelőtt megalakult az Országos Lakás- és Építésügyi
Hivatal, kétségtelenül egy kézbe került mindaz a feladat, amely
addig hat minisztériumra volt szétosztva. A hivatal azonban a Belügyminisztérium
szervezeti egysége lett, így azt is mondhatnánk, hogy jobb volt
a helyzet, amikor egy főosztály foglalkozott például az építésügyi
jogalkotással. Mondok példát is. Amikor készült a közbeszerzési
törvény, hiába jeleztük, hogy februártól érvényesek az uniós direktívák,
várjon a magyar jogalkotás addig, mégis a január elsejei hatályba
lépés mellett tették le a voksukat a jogalkotók. Vagy más: most
készül az építési törvény, ebben sem vették figyelembe a szakma
véleményét. Említhetném a betonacél importkvótájának problémáját:
fontosabb volt egy cég érdeke, mint egy teljes ágazaté. Ezért véljük
úgy, hogy megérdemelne ez az iparág egy önálló minisztériumot. Még
valami: miután nincs olyan szervezet, amely politikai szinten reprezentálná
az ágazatot, sok problémát nem tudunk egyeztetni. Ilyenek adódtak
- a magán és a közszféra együttműködésén alapuló - PPP-technikával
épülő kollégiumoknál is.
Mi vár az építőiparra a közeljövőben, miután kinyílt az európai
piac?
Olyan klubba léptünk be, ahol hét évig nem élvezhetünk minden szolgáltatást
(igaz, a korlátozásokat évente felülvizsgálják). A magyar cégeknek
önkorlátozást kellett vállalniuk az unió piacán, ugyanakkor hozzánk
akadálytalanul jöhet építeni bármelyik nyugat-európai vállalat.
Ezek közül a nagyok annyira tőkeerősek, hogy előbb-utóbb abban a
helyzetben találhatjuk magunkat, mint a portugálok voltak az ő csatlakozásuk
után. A piacukat elfoglalták a spanyol és német cégek, ők pedig
annyi adminisztratív korláttal találkoztak más országokban, hogy
inkább otthon maradtak. De minden mindennel összefügg itt is. Azok
a Németországban dolgozó magyar vállalatok, amelyek teljesen szabályszerűen
működnek ott, nemrégiben ki voltak téve a német rendőrség atrocitásainak:
két tucat cég központját dúlták fel idehaza, magyar rendőrségi segédlettel.
Az alapvető probléma az volt, hogy ezek a cégek alkalmazottaik után
- legalábbis a minimálbér erejéig - itthon fizetnek társadalombiztosítási
járulékot, így Németországban ezt már nem kell megfizetniük. Elvileg
ezt ellenőrizték. Amikor Lengyelországban is hasonló dolgot akartak
művelni, az ottani építési minisztérium rövid úton diplomáciai csatornába
terelte az eljárást, így tudtommal a mai napig nem volt hasonló
razzia.
A hazai közbeszerzések jelentős hányada építési beruházás.
Szinte valamennyi beruházáshoz kapcsolódik építés, amelyben pedig
állami pénz is van, ott kötelező a közbeszerzés. A hazai közbeszerzési
piac nem a legideálisabb. Rengeteg cég adósságspirálba került, így
ha fizetni akarja a bankhiteleket, kénytelen aláajánlani a versenytársainak.
Így azután rengeteg irreálisan alacsony összegű ajánlat születik,
amely nem oldja meg, csak tovább tolja az alapvető problémát, vagyis
az építési vállalkozások tőkeszegénységét. Ezzel függ össze az is,
hogy hasonlóan ahhoz, ami több mint egy évtizede volt a piacon,
újra megjelent a körbetartozás. A cégek 60-90 napos határidővel
fizetnek egymásnak, és ahogy ilyen helyzetben rendszerint lenni
szokott, a láncban egyesek végül egyáltalán nem jutnak hozzá a pénzükhöz.
Mondanunk sem kell, hogy mindig a kisebbek járnak a legrosszabbul.
Ma már az állami és önkormányzati megrendelők is késve fizetnek.
Azért van "árfelverő" tendencia is. Nem utolsósorban
ezek kivizsgálására jött létre a - vezetője, Székely Zoltán miatt
elhíresült - csatornaberuházásokat vizsgáló parlamenti albizottság.
A csatornaberuházásoknál valóban megfigyelhető volt az, hogy az
árak egységesen haladtak fölfelé. Számomra ennél fontosabb, hogy
teljesen irreális feltételekkel lehetett nyerni. Volt olyan cég,
amely 150 éves garanciát vállalt, és ezzel kapta meg a munkát. A
tárgyalásos eljárások - amelyek azonban kivételesek a közbeszerzések
terén - valóban alkalmasak arra, hogy leszorítsák az árakat. Az
ár azonban nem minden, így kérdés, hogy aki végül megnyerte a tendert,
képes-e a vállaltaknak megfelelően elvégezni a munkát. Arra is egyre
gyakrabban láthatunk példát, hogy az ajánlatkérők csak azért írnak
ki közbeszerzést, hogy információhoz jussanak a piacról. A végén
széttárják a karjukat, és azt mondják: nem kaptak megfelelő ajánlatot.
A lakásépítés ingadozása mennyire hat az építőiparra?
A lakásépítés nem meghatározó szegmense az építőiparnak, de azért
nem közömbös az ágazatnak, hogy évente hány lakás épül. (A múlt
évi 1550 milliárd forintos össz-építőipari teljesítményből tíz százalékkal
részesedett a lakásépítés.) Természetesen vannak olyan cégek - ezek
általában kisebbek -, amelyek lakásépítésre álltak rá. Az ő gondjaikat
tetézi, hogy ez a piac erősen függ a politikától. Az aktuális támogatások,
illetve azok változásai határozzák meg, hogy mennyi megrendelést
kapnak. A stabilitás nekik is jobb lenne.
Milyennek látja az ágazat jövőjét?
Írország az uniós csatlakozása után tíz évig ugyancsak hátul kullogott,
vagy ahogy ők mondják, nem csináltak semmit. Akkor megalkottak egy
nemzeti fejlesztési tervet, amely kormányokon átívelve kijelöli
a gazdaság fő csapását. Ez csak a kormány és a gazdasági szereplők
párbeszédével volt létrehozható. Újra az érdekérvényesítésig jutottunk.
Valami hasonlót szívesen látnék itthon is, de nem tíz év múlva.
Portugália nem tudott ugyan kilépni az európai építési piacra, viszont
az ágazatban a bérek elég hamar feljöttek az uniós átlagra. Ez a
folyamat megismétlődhet nálunk is. Attól is tartanunk kell, hogy
a jó szakmunkások európai szinten is versenyképesek lesznek, és
ha ők más országokba mennek dolgozni, kárba veszik a képzési költség.
Ennek ellenére a képzést fejleszteni kell, mivel az ágazatban nem
diplomás szakemberekből, hanem szakmunkásokból van hiány. Elképzelhetőnek
tartanék olyan megoldást, amilyet Svájcban alkalmaznak: ott kantoni
felügyelet alatt működnek a képzési intézmények, az építési vállalat
pedig megrendelőként lép fel náluk. Ezekben a központi intézményekben
profi képzés folyik, olyannyira, hogy a legjobb szakmunkások oktatják
a következő generációt. Már a képzés alatt kialakul a kapcsolat
a tanuló és az oktató cége között, így biztos lehet abban a fiatal,
hogy lesz munkahelye. A vállalkozás pedig azért lesz nyeregben,
mert jól képzett szakmunkást kap.
Németh Géza
Vissza
a HÍREK oldalra
|
|