|
|
Enteriőr - A HÁZTERVEK.HU
belsőépítészeti magazinja
Irodánk
a lakásunk
Ki tudja eldönteni, hogy otthonunkban vagy az irodánkban töltünk
el több időt? Tehát az irodánk az egyik lakásunk. Ezért kell úgy
berendezni, hogy igazán jól érezzük magunkat benne. Könnyen levonhatjuk
a következtetést, hogy milyen partnerrel állunk szemben, mikor elmegyünk
az irodájába tárgyalni. Megfigyelhetjük, hogy az igazán befutott
üzletemberek asztalán nem találunk felfordulást, hiszen az ember
egyszerre egy dologgal foglalkozzon, de akkor igazán. Nem tudunk
több dolgot egyszerre elintézni. A felesleges tárgyak lekötik a
figyelmünket, a rendetlenség pedig egyenesen gátol a tiszta gondolkodásban.
A színek harmóniájára is sok figyelmet kell fordítanunk. Az egymással
harmonizáló színek, harmonikus életvitelt alakít ki.

Mondhatjuk azt szerencsésnek, akinek a lakásában van az irodája?
Ez igazán érdekes gondolatokat szül, de vessünk fel néhány
érvet.
Annyit és akkor dolgozunk amennyit, és amikor kedvünk van,
de ne feledjük, ha nem csináljuk meg a dolgunkat, akkor az
megvár. Nincs korán kelés, közlekedés. Könnyebben le tudjuk
beszélni magunkat, apró kis kifogásokkal, hogy ne dolgozzunk.
A fent említett rendről otthoni irodánkban se mondjuk le semmi
képen. Fontos a kiegyensúlyozott harmonikus munkahely, hogy
jobban menjen a munka.
|
 |
A fényviszonyok
és a megvilágítás.
Ha lehet, tegyük íróasztalunkat világos, nem eldugott helyre. A
természetes fény nem csak a látásunkat kíméli, a közérzetünket is
javítja. A megfelelő odafigyeléshez fontos a jó megvilágítás. Figyeljünk,
hogy mindig jól lássunk, ne legyen árnyékos a látómezőnk. Lehetőleg
felülről vagy oldalról kapjuk a fényt. Nemhiába fordítanak nagy
szerepet a színháztechnikában és a filmezésben a világításra. A
színekkel és a fényekkel tudjuk elérni, hogy a jó, jobb legyen és
a finom, finomabb. Például a piros meggyszörp mindig finomabb, mint
a rózsaszín.
|
|