HÍREK  
 


A szűkített kedvezmények a kislakásokra szorítják a vevőket
(2003.07.23)

Csökken a támogatott lakáshitelek által gerjesztett kereslet, a vevők főként a kislakásokat keresik. Az állandóan változó jogszabályok miatt a beruházóknak is nehéz tervezniük.

A lakáspiacon érvényesülő legszembetűnőbb tendencia, hogy a kamattámogatásos hitellehetőségek szűkülése miatt az emberek egyre inkább a kisebb, 50 négyzetméter alatti lakásokat keresik – mondta lapunknak Varjasné Székely Éva, a Quadrat Építőipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. Példának hozta fel, hogy a decemberben átadandó budapesti, 99 lakásos lakóparkjukban szinte minden kislakást értékesíteni tudtak, míg a néhány 75 négyzetméteres ingatlan iránt még csak nem is érdeklődtek. Másik probléma, hogy a jogszabályokban előírt garázsos társasházak kislakásaihoz nem minden lakó kéri az autóbeállót, amelyeket ezért nagyon nehéz értékesíteni. Amíg a jogszabály nem változik meg, és a piacon továbbra is csak a kislakásokat lehet eladni, az autóbeálló költsége elviheti a beruházó profitját.

Míg korábban főképp a középosztály számára építettek a tehetősebb fővárosi kerületekben, az új lakásokat támogató kedvezmények bevezetése óta van kereslet a belső és a kertvárosias kerületekben is – mondta el munkatársunknak Rabb Margit, az Interestate Rt. értékesítési igazgatója. Sokan költöznek panellakásból minőségi otthonba, és számottevő a fiatalok vásárlási kedve is. Sok vidéki szülő kollégium helyett hitelből vesz lakást gyermekének, majd a kölcsönt a fővárosban tanulmányokkal eltöltött évek alatt egy átlagos bérleti díjnak megfelelő öszszegért törleszti. Meghatározó a hitelből vásárolók magas aránya a piacon. A támogatott lakáshitel-kondíciók és a hozzájuk kapcsolódó kedvezmények állandó bizonytalansága rányomja bélyegét az ágazatra, hiszen a beruházók ilyen körülmények között nehezen tudnak hosszú távra tervezni. Ha egy több évig tartó lakóparképítés végén derül ki, hogy az időközben csökkentett állami támogatások miatt csak a kisebb lakásokat lehet eladni, az problémát okoz a beruházónak.

A tavalyihoz képest középszerűre prognosztizált idei építési évadban mégsem esett vissza a kereslet, országszerte tömeges lakásépítési hullámról beszélhetünk – jellemezte a helyzetet Farkas József, az OTP Ingatlan Rt. közép-magyarországi területi igazgatója. A szakember szerint a mostani építési kedv évtizedes hiányt pótol a lakáspiacon. Az OTP Ingatlan az ország egész területén minden lakóingatlan-kategóriában épít, az utóbbi években egyre több társasházat és sorházat. A tapasztalat szerint ezek a lakások keresettek, általában fél éven belül mindegyik értékesíthető. A fővárosban a budai oldalon a nagyobb, 100 négyzetméteres lakások is, Pesten inkább a kisebb, 50 négyzetméter körüliek találnak vevőre. Vidéken a kerttel rendelkező sorházak keresettek. Az árak egyre kevésbé különböznek főváros és vidék között. Az OTP Ingatlan beruházásában épült új lakások legalacsonyabb négyzetméterára Budapesten 260, a Dunántúlon 240, a keleti országrészben 220 ezer forint.

Az ország egész területén épít kulcsrakész családi házakat a Wienerberger Házak Kft. (a Wienerberger építőanyag-gyártó csoport kivitelező vállalkozása), amely áraival versenyre kel az olcsó, könnyűszerkezetes épületekkel. Bozsóki Tamás értékesítési vezető szerint házaikat a középső és felső fizetési kategóriába tartozó családok keresik, amelyek nem szívesen foglalkoznak az építkezés körüli hercehurcával. Legfőképpen Budapest 50 kilométeres vonzáskörzetében építenek jellemzően 80-100 négyzetméter közötti földszintes házakat. Az ingatlanok értéke általában a mintegy húszmilliós lakásból és az öt-tízmillió forint körüli telekárból tevődik össze. Mivel vevőiknél is jellemző a hitelből építkezés, forgalmukon megérezték a támogatott hitelösszeg és a vásárolható ingatlan maximális értékének júniusi csökkentését. A nagyobb lakásba költözők ugyanis óvatosak, megijednek a változástól, ugyanakkor fontosabb számukra a gyerekek után kapható (szocpol) lakástámogatás összegének alakulása, mint az első lakást kereső fiataloknál. Bozsóki Tamás a nyarat erőteljes uborkaszezonként jellemezte, amely azonban mostanra eltűnőben van.

NSZ - 2003. szeptember 19. - Szerző: Torma Péter

Vissza a HÍREK oldalra 

 Vissza a lap tetejére