HÍREK  
 


Képviselet nélkül az építésügy
(2004.07.08)

Annak ellenére, hogy van Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, a helyzet rosszabb, mint azelőtt: a közbeszerzéseken az adósságokkal terhelt cégek túl olcsón vállalják el a kivitelezést, a PPP finanszírozási technikával épülő projektek esetében elmaradt a részletek előzetes tisztázása. Ezt állítja Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.

A magyar cégek hátrányban lesznek az uniós óriásokkal szemben, szakmunkásaikat ugyanakkor elcsábíthatják a régi tagországok

Az utóbbi időben többször kritizálta az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalt. A kritikában odáig ment, hogy ma rosszabb a helyzet, mint a hivatal létrejötte előtt.
Az építőipar a negyedik legnagyobb ágazat, hivatalosan 250 ezer embernek ad munkát. Egy ekkora iparágnak szüksége lenne arra, hogy a kormányban megfelelő érdekérvényesítő képességgel rendelkezzen. Amikor egy évvel ezelőtt megalakult az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, kétségtelenül egy kézbe került mindaz a feladat, amely addig hat minisztériumra volt szétosztva. A hivatal azonban a Belügyminisztérium szervezeti egysége lett, így azt is mondhatnánk, hogy jobb volt a helyzet, amikor egy főosztály foglalkozott például az építésügyi jogalkotással. Mondok példát is. Amikor készült a közbeszerzési törvény, hiába jeleztük, hogy februártól érvényesek az uniós direktívák, várjon a magyar jogalkotás addig, mégis a január elsejei hatályba lépés mellett tették le a voksukat a jogalkotók. Vagy más: most készül az építési törvény, ebben sem vették figyelembe a szakma véleményét. Említhetném a betonacél importkvótájának problémáját: fontosabb volt egy cég érdeke, mint egy teljes ágazaté. Ezért véljük úgy, hogy megérdemelne ez az iparág egy önálló minisztériumot. Még valami: miután nincs olyan szervezet, amely politikai szinten reprezentálná az ágazatot, sok problémát nem tudunk egyeztetni. Ilyenek adódtak - a magán és a közszféra együttműködésén alapuló - PPP-technikával épülő kollégiumoknál is.

Mi vár az építőiparra a közeljövőben, miután kinyílt az európai piac?
Olyan klubba léptünk be, ahol hét évig nem élvezhetünk minden szolgáltatást (igaz, a korlátozásokat évente felülvizsgálják). A magyar cégeknek önkorlátozást kellett vállalniuk az unió piacán, ugyanakkor hozzánk akadálytalanul jöhet építeni bármelyik nyugat-európai vállalat. Ezek közül a nagyok annyira tőkeerősek, hogy előbb-utóbb abban a helyzetben találhatjuk magunkat, mint a portugálok voltak az ő csatlakozásuk után. A piacukat elfoglalták a spanyol és német cégek, ők pedig annyi adminisztratív korláttal találkoztak más országokban, hogy inkább otthon maradtak. De minden mindennel összefügg itt is. Azok a Németországban dolgozó magyar vállalatok, amelyek teljesen szabályszerűen működnek ott, nemrégiben ki voltak téve a német rendőrség atrocitásainak: két tucat cég központját dúlták fel idehaza, magyar rendőrségi segédlettel. Az alapvető probléma az volt, hogy ezek a cégek alkalmazottaik után - legalábbis a minimálbér erejéig - itthon fizetnek társadalombiztosítási járulékot, így Németországban ezt már nem kell megfizetniük. Elvileg ezt ellenőrizték. Amikor Lengyelországban is hasonló dolgot akartak művelni, az ottani építési minisztérium rövid úton diplomáciai csatornába terelte az eljárást, így tudtommal a mai napig nem volt hasonló razzia.

A hazai közbeszerzések jelentős hányada építési beruházás.
Szinte valamennyi beruházáshoz kapcsolódik építés, amelyben pedig állami pénz is van, ott kötelező a közbeszerzés. A hazai közbeszerzési piac nem a legideálisabb. Rengeteg cég adósságspirálba került, így ha fizetni akarja a bankhiteleket, kénytelen aláajánlani a versenytársainak. Így azután rengeteg irreálisan alacsony összegű ajánlat születik, amely nem oldja meg, csak tovább tolja az alapvető problémát, vagyis az építési vállalkozások tőkeszegénységét. Ezzel függ össze az is, hogy hasonlóan ahhoz, ami több mint egy évtizede volt a piacon, újra megjelent a körbetartozás. A cégek 60-90 napos határidővel fizetnek egymásnak, és ahogy ilyen helyzetben rendszerint lenni szokott, a láncban egyesek végül egyáltalán nem jutnak hozzá a pénzükhöz. Mondanunk sem kell, hogy mindig a kisebbek járnak a legrosszabbul. Ma már az állami és önkormányzati megrendelők is késve fizetnek.

Azért van "árfelverő" tendencia is. Nem utolsósorban ezek kivizsgálására jött létre a - vezetője, Székely Zoltán miatt elhíresült - csatornaberuházásokat vizsgáló parlamenti albizottság.
A csatornaberuházásoknál valóban megfigyelhető volt az, hogy az árak egységesen haladtak fölfelé. Számomra ennél fontosabb, hogy teljesen irreális feltételekkel lehetett nyerni. Volt olyan cég, amely 150 éves garanciát vállalt, és ezzel kapta meg a munkát. A tárgyalásos eljárások - amelyek azonban kivételesek a közbeszerzések terén - valóban alkalmasak arra, hogy leszorítsák az árakat. Az ár azonban nem minden, így kérdés, hogy aki végül megnyerte a tendert, képes-e a vállaltaknak megfelelően elvégezni a munkát. Arra is egyre gyakrabban láthatunk példát, hogy az ajánlatkérők csak azért írnak ki közbeszerzést, hogy információhoz jussanak a piacról. A végén széttárják a karjukat, és azt mondják: nem kaptak megfelelő ajánlatot.

A lakásépítés ingadozása mennyire hat az építőiparra?
A lakásépítés nem meghatározó szegmense az építőiparnak, de azért nem közömbös az ágazatnak, hogy évente hány lakás épül. (A múlt évi 1550 milliárd forintos össz-építőipari teljesítményből tíz százalékkal részesedett a lakásépítés.) Természetesen vannak olyan cégek - ezek általában kisebbek -, amelyek lakásépítésre álltak rá. Az ő gondjaikat tetézi, hogy ez a piac erősen függ a politikától. Az aktuális támogatások, illetve azok változásai határozzák meg, hogy mennyi megrendelést kapnak. A stabilitás nekik is jobb lenne.

Milyennek látja az ágazat jövőjét?
Írország az uniós csatlakozása után tíz évig ugyancsak hátul kullogott, vagy ahogy ők mondják, nem csináltak semmit. Akkor megalkottak egy nemzeti fejlesztési tervet, amely kormányokon átívelve kijelöli a gazdaság fő csapását. Ez csak a kormány és a gazdasági szereplők párbeszédével volt létrehozható. Újra az érdekérvényesítésig jutottunk. Valami hasonlót szívesen látnék itthon is, de nem tíz év múlva. Portugália nem tudott ugyan kilépni az európai építési piacra, viszont az ágazatban a bérek elég hamar feljöttek az uniós átlagra. Ez a folyamat megismétlődhet nálunk is. Attól is tartanunk kell, hogy a jó szakmunkások európai szinten is versenyképesek lesznek, és ha ők más országokba mennek dolgozni, kárba veszik a képzési költség. Ennek ellenére a képzést fejleszteni kell, mivel az ágazatban nem diplomás szakemberekből, hanem szakmunkásokból van hiány. Elképzelhetőnek tartanék olyan megoldást, amilyet Svájcban alkalmaznak: ott kantoni felügyelet alatt működnek a képzési intézmények, az építési vállalat pedig megrendelőként lép fel náluk. Ezekben a központi intézményekben profi képzés folyik, olyannyira, hogy a legjobb szakmunkások oktatják a következő generációt. Már a képzés alatt kialakul a kapcsolat a tanuló és az oktató cége között, így biztos lehet abban a fiatal, hogy lesz munkahelye. A vállalkozás pedig azért lesz nyeregben, mert jól képzett szakmunkást kap.

Németh Géza

 

Vissza a HÍREK oldalra 

 Vissza a lap tetejére